Index: Gyanúsítottként hallgatták ki a Nemzeti Színház ügyelőjét a novemberi baleset miatt
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomoz.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomoz.
A Nemzetiben megsérült színésznő még gyógyul, de azt biztosan tudja, hogy nem szeretne annyit és úgy dolgozni, mint korábban.
A Nemzeti Színház igazgatója a további távozók kapcsán azt mondta, „valóban történik átalakulás”.
A lap úgy tudja, többek között a súlyos balesetet szenvedő Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó sem tér már vissza a színházba.
“Papíron a kirúgásom nem kifogásolható. Más kérdés, hogy érzelmi szempontból hogyan néz ki az ügy. De nem is magam miatt vagyok feldúlt, a színház helyzete kavar fel” – fogalmazott egy interjúban a tavaly a nemzeti színészei közé beválasztott Udvaros.
A színészbejárónál esett el, a bal karjában megrepedt egy csont.
Még mindig nem tűzték ki az új Nemzet Színésze kiválasztásának időpontját, mivel Vidnyánszky Attila úgy érzi, a jelenléte nélkül nem kivitelezhető a feladat. Bodrogi Gyula és Jordán Tamás úgy gondolják, nélküle is megtarthatnák a választást.
A Nemzeti Színház igazgatója nemrég balesetet szenvedett, és ez valamiért elegendő ok volt arra, hogy a nemzet színészei ne választhassanak új tagot maguk közé.
Szász Júlia az Instagramon tette közzé megrázó, a kórházban írt jegyzeteit.
A Rómeó és Júlia díszlete túllógott a vasfüggönyön, ami eleve szabálytalan – állítja Epres Attila, aki szerint többen is jelezték a darabot rendező igazgatónak, Vidnyánszky Attilának, hogy balesetveszélyes.
A Nemzeti Színházban történt baleset eltussolása miatt durván beszólt utódjának Alföldi Róbert.
A Nemzeti Színház igazgatójának a lába sérült meg.
Horváth Lajos Ottó azt mondta, hogy a balesetben szintén érintett Szász Júliával néha felhívják egymást telefonon, Vidnyánszky Attilával azonban még nem beszélgettek a történtekről.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyos balesetének ügyében továbbra is folyik a nyomozás. A színészek az idei évadban valószínűleg már nem térnek vissza a színházba.
1924. január 14-én halt meg az akkori világ legnagyobb félkezes zongoraművésze. A jobb karját elvesztett Zichy Géza gróf a virtuóz bal kezével meghódította Európát. Nem kisebb géniuszt mondhatott barátjának és tanárának, mint Liszt Ferencet, aki nagyra értékelte, és együtt játszotta vele a Rákóczi-indulót, ünneplő, lelkes közönség előtt. A gróf komponált, költött, drámát írt, a magyar zenei élet tótumfaktuma lett, de ezekben a szerepeiben már korántsem egyértelmű a teljesítménye.
"Pici korom óta színész akartam lenni, meg villamoskalauz" – vallotta magáról a 77 éves Benedek Miklós, a Nemzet Színésze, aki a HVG-nek 2023 novemberében adott interjúban úgy fogalmazott: „több vagyok, mint az apám, és kevesebb, mint a fiam.” Beszélt arról is, miért hagyta ott a Katonát, hogyan rúgta ki Alföldi Róbert a Nemzetiből, és mit gondol az SZFE elfoglalásáról. A portréinterjú újraközlésével a most elhunyt Benedek Miklós emlékezünk.
A februári műsorból kiderül, hogy továbbra is beugrók helyettesítik Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót.
A Nemzeti Színház színésze arról is beszélt, miért volt fontos számára kiállni az SZFE elfoglalása ellen vagy a Meseország mindenkié című könyv mellett.
A most már hivatalosan is ma született bárányhoz hasonlóan ártatlan Vidnyánszky Attila olyan interjút adott a szerencsésen lezárult vizsgálatról a Nemzeti Színházban, amilyet a legelvetemültebb rosszakarói sem tudtak volna kitalálni. Vélemény.